A szeretet rendje, hogy a szülő ad, a gyerek elfogad és azzal hálálja meg mindezt szüleinek, hogy ő saját gyermekének továbbad. Így lesz lelkileg egészséges a vérvonal és annak minden generációja. Így biztosíthatunk gyermekeinknek olyan lelki stabilitást, aminek segítségével magabiztosan ki tudják alakítani saját életüket, számukra megfelelő társat tudnak választani és családot alapítani, ahol mindezt továbbadhatják gyermekeinek.
Olyan ez mint egy tündérmese… nagyon szép és legalább ugyanennyire ritka, hogy ez a valóságban így történjen.
A legtöbb szülő a saját gyermekétől vagy a társától akarja megkapni azt amit a szüleitől nem kapott meg gyermekkorában.
“Az én apukám mindent megvett nekem amire csak kinyitottam a szám, de soha nem ölelt meg és soha nem mondta, hogy büszke rám!”
“Az én anyukám mindig finomakat főzött nekem, de soha nem dicsért meg és soha nem mondta hogy szeret engem!”
Ilyen és ehhez hasonló hiány érzéseket cipelhetünk magunkkal akár egy életen át. Ezek olyan hiányok, amiket soha senki nem tud pótolni. Pláne nem a gyermekünk, akinek annyi volna a dolga, hogy elfogadja azt amit mi adunk neki. Mi mégis képesek vagyunk ezeket keresni mindenhol és arra ácsingózni hátha valakitől megkapjuk… és ha megkapjuk, az is csak ideig óráig tölt el bennünket elégedettséggel…. mert nem attól kapjuk akitől igazán, egész életünkben vágytunk rá.
Ha ezek a tudatalatti hiányok irányítanak minket a párválasztás során, nem lesz egyenrangú társunk, csak egy anya-vagy apapótlékunk. Ha “észrevétlenül” a gyermekünktől várjuk, hogy pótolja ezeket a hiányokat, az ő dolgát is nagyon megnehezítjük felnőtt korára. Persze ez is rendben van, ha ezzel tisztában vagyunk és vállaljuk a következményeket.
Na de mik lehetnek a következmények?
Például azt semmiképp ne várjuk el egy anya-vagy apapótléktól, hogy úgy viselkedjen velünk mintha a társunk lenne… egy idő után egy ilyen kapcsolatban nem lesz szenvedély, vágy, romantika és bizony minőségi szex sem. Semmi olyan nem lesz benne, ami kizárólag egy párkapcsolatra jellemző.
A gyermekünk esetében ne számítsunk arra, hogy könnyedén egészséges, egyenrangú társkapcsolata lesz, amiből majd házasság és egy tündéri unoka születik. Vagy viszi tovább a mi mintánkat, és egy ugyanilyen hiánypótló kapcsolata lesz, vagy egyszerűen nem talál olyan társat aki mellett el tudna köteleződni.
Nesze neked, találj társra, ha te nem éred be egy hiánypótló kapcsolattal! Sok sikert! ?
Mégis mit tudsz tenni ahelyett, hogy feladnád és azt hazudnád magadnak, hogy nincs neked szükséged társra, majd teljesen kényelmesen berendeznéd a most divatos “jobb nekem egyedül” életed?
Meg kell értened, hogy a szüleid azt adták amijük volt, amit tudtak. Ha nekik csak almájuk volt, akkor életed végéig hisztizhetsz, toporzékolhatsz, földhöz vághatod magad mint egy óvodás, hogy te körtét szerettél volna. Kérdés, hogy van-e értelme… és az is hogy ezzel kivel babrálsz ki legjobban…. Szerintem magaddal….
Mert dobálhatod a szüleidet rohadt almával amíg csak jól esik, vagy csinálhatsz úgy mintha elfogadnád, de közben kidobod… De azt tudd, hogy a döntés a te kezedben van. Mert lehet, hogy abból az almából készíthetsz egy jó kompótot.
Ha ezzel megvagy és szeretettel el tudod fogadni az almát, – hiszen megértetted, hogy attól hogy a szüleid almalevet készítettek belőle – amit te utálsz – te készíthetsz belőle almás pitét, bundás almát vagy bármi mást, – akkor legalább te már nem a hiányaidat akarod majd pótolni egy párkapcsolattal.
Ezek után nincs más dolgod csak hinni abban, hogy van ezen a bolygón, a közel 8 milliárd ember közül még egy, aki pont neked való és ő sem a hiányát pótolná veled.